Budakeszi, Székely u. 19-21.
+ 36 30 949 6222

Egy aprócska, de fontos csepp a tengerben – bevezető gondolatok, avagy a Szivárványház indulása

Személyes indíttatásom első kislányom születésére nyúlik vissza, aki kritikus körülmények között, 1300 grammal látta meg a napvilágot 2007. januárjában a SOTE I. számú Női Klinikán. Ő, mindezek ellenére, szerencsére makkegészségesen érkezett, soha, semmilyen komplikáció nem lépett fel, gyönyörűen fejlődött, gyorsan behozta, majd fél éves korától le is hagyta a kortársait. Azonban a koraszülött intenzív osztályokon eltöltött 6 hét alatt nagyon sok mindennek tanúja és kicsit átélője is voltam. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat és a vágy, hogy segítsek olyan családoknak, akik hasonlóan nehéz kezdeteket követően szeretnék közösségbe szoktatni gyermeküket. Megtaláltam ehhez a munkához azokat a partnereket, akik szintén elhivatottságot éreznek és szívesen nyújtanak segítséget szülőnek és gyermeknek egyaránt.

(Budai Mónika)

„Gyermeke egészsége minden szülő számára a legfontosabb. Óvjuk őket a legkisebb megfázástól, sérüléstől is. Mégis megannyi szülőnek kell megbarátkoznia a gondolattal, hogy gyermeke problémákkal küszködik, esetleg fogyatékos.

A betegség és a fogyatékosság fogalma társadalmunkban már-már a mindennapokhoz tartozik. A hírekben is rengeteget hallunk a legújabb egészségügyi reformokról és az üres kasszákról. Mégis minden szülőt szíven talál a hír, újszülött gyermeke valószínűleg valamilyen betegségben szenved, vagy fogyatékos lehet. Előfordul, hogy a baba egészségesen születik, később mégis áldozatul esik egy-egy kórnak.

Vannak betegségek, melyek a gyermeket mozgásában korlátozzák, akadnak olyanok, melyek akár életét is veszélyeztethetik. Betegségek, melyek fennállásakor a szülő tanácstalan és tehetetlen. Olyanok, melyek azonnal észrevehetők és olyanok, melyeket nem lehet rögtön felismerni.” (www.beszed.hu; 2009. június 10.)

Bármiből is adódik a gyermek mássága, egy dolog mindenképpen közös: nemcsak a fejlesztést igénylő, sérült vagy megkésett fejlődésű gyermek, hanem a szülő is segítségre szorul. A társadalombiztosítás a kezelések terhét nem, vagy csak nagyon kis mértékben tudja felvállalni. Szükséges létrehozni olyan kisebb-nagyobb fejlesztő központokat, ahol egy helyen, komplex és egyénre szabott kezeléseket tudnak biztosítani képzett szakemberek segítségével. Talán a mi kis családi napközink elvet egy magot, amelyből kihajthat és megerősödik egy új, megbízható szakmai alapokon nyugvó, segítő irányzat. 

Ezekkel a gondolatokkal indultunk 2010-ben. Az eredeti szándékunk és lelkesedésünk ellenére az évek során hamar eltűntek a látóterünkből azok a gyermekek, családok, akik számára a mi speciális integráló, fejlesztő családi napközink eredetileg létrejött. A szülőkkel folytatott beszélgetésekből azt a következtetést vontuk le, hogy ennek legfőképpen anyagi okai vannak.

Így már évek óta normál családi napköziként működik a Szivárványház, azzal a speciális szemlélettel, attitűddel, tapasztalattal, ami a kezdeti 1-2 évben kialakult és megalapozódott. A 2017. évi családi bölcsődévé alakulás csupán csak egy kis elnevezésbeli változást jelent az életünkben, továbbra is fontosnak tartjuk, valljuk és a mindennapokban gyakoroljuk a maximális nyitottságot és a segítő hozzáállást.

Továbbra is szeretettel fogadjuk a felzárkóztatásra, segítségre szoruló kisgyermekeket a teljesen normál módon fejlődő kicsik mellett. Az integráció úgy valósul meg hatékonyan, ha egy alapvetően egészséges gyermekekből álló közösség fogadja be a kicsit más bánásmódot igénylő társukat. Célunk, hogy egy odafigyelő, szerető, maximálisan családias környezetben, a természettel szoros kapcsolatban, sok mozgással, játékkal, a művészetekre, zenére nagy hangsúlyt fektetve készíthessünk fel minden apróságokat a komoly ovis életre.

Minőségpolitikánk

Tudatosan kialakított környezetben és légkörben biztosítjuk minden gyermek számára a spontán fejlődés feltételeit és lehetőségét. Korai, személyre szabott fejlesztésben részesítjük azokat a gyermekeket, akik kisebb vagy nagyobb lemaradást mutatnak egy vagy több területen (mozgás-, értelem-, beszédfejlődés, érzelmi- és szociális viselkedés, készségek). 

A Szivárványház Családi Bölcsőde Missziós Nyilatkozata

A kisgyermek megkésett mozgás,- értelmi- beszédfejlődéséből nem kell feltétlenül lelki sérülésnek is kialakulnia. Mégis gyakran előfordul, hogy  megfelelő segítség hiányában ezek a gyermekek és szüleik nagyon hamar megtapasztalják a “Te nagyon más vagy veled/veletek nem tudunk mit kezdeni” helyzeteket. A kudarcok, a visszautasítás gyakori megélése után bezárkóznak, visszahúzódóvá válnak, nem tudnak és már nem is akarnak kapcsolatot teremteni, játszani, egy térben lenni a többiekkel. Megfelelő személyi és tárgyi feltételeket biztosító, elfogadó környezetben azonban ők is képesek a saját tempójukban és korlátaik között úgy fejlődni, hogy pszichésen eközben nem sérülnek. Családi Bölcsődénkben ezt a környezetet biztosítjuk minden kisgyermek számára, legyen akár fejlesztésre szoruló, akár egészséges, hogy megélhesse, képes valamilyen módon részévé válni egy közösségnek, ahol értékeit, teljesítményét, fejlődését felismerik és elismerik.

Ki kell használni ezt, a szocializáció szempontjából fontos életkort, amikor a gyermekek még előítéletek nélkül képesek tevékenykedni, együtt játszani és egymáshoz viszonyulni. A gyermekként ilyen közösségben együtt töltött idő megalapozza, hogy felnőtt korban is megmaradjon ez a természetes viszonyulás a mássághoz.

Ezekkel a gondolatokkal nyitottuk meg Budakeszi békés, nyugodt, erdőhöz közeli utcájában, egy családi ház földszinti részén, 80 m2 alapterületen kialakított Családi Bölcsődénket, ahol 1-3 éves gyermekek számára biztosítunk napközbeni gyermekfelügyeletet, a közösségi élethez történő első szocializációs színteret, ezen belül játékos foglalkozásokat, sok mozgást a szabadban, szükség esetén egyéni és csoportos fejlesztő tevékenységeket családias, szerető, elfogadó légkörben és környezetben.

A Családi Bölcsőde kialakításánál fontos szempontnak tartottuk, hogy az egészséges gyermekek mellett, mind tárgyi, mind személyi feltételeink lehetővé tegyék az egyéni, fokozottabb figyelemre szoruló gyermekek fogadását is.

A gyermekek természetes kíváncsiságát, érdeklődését kihasználva szervezünk olyan tevékenységeket, amelyekben a kicsik kibontakoztathatják önmagukat (irányított szerepjátékok, mozgásos játékok, bábokon keresztüli kommunikációs játékok).

A gyermekek igényeinek megfelelő tárgyi környezetben (játékok, eszközök, bútorok, kiszolgáló helyiségek) tevékenykedhetnek, hasonlóan a majdani óvodai környezethez.

A Családi Bölcsődéhez 100 négyzetméteres szabadtéri, szilárd burkolatú udvari játszóhely tartozik, hatalmas homokozóval. A játszóhelyből 70 négyzetméter fedett, árnyékos, ideális színhelyet biztosítva a szabad levegőn való tartózkodásnak. A szabadtéri játékra alkalmas terület, ezáltal minden évszakban jól használható. Mind a beltéri, mind a szabadtéri játékaink biztonságosak és a korosztály igényeinek mindenben megfelelőek. Az épülethez ezen kívül hatalmas, biztonságos, parkosított kert is csatlakozik, ahol gondozóink segítségével a gyermekek izgalmas kalandtúrákat tehetnek, a számukra kialakított kiskertben pedig tevékenykedhetnek a gondozók irányításával.