Szivárványház

Szeretettel üdvözöllek a honlapomon!

NikiDr. Szabó Nikolett (Niki) vagyok. Gyermekkorom óta érzem, hogy a szemünkkel látható világ mögött van egy hatalmasabb, láthatatlan is, amit más erők mozgatnak mint a fizikai világunkat. Számomra az egyik legszebb és legérdekesebb dolog látni ahogyan az emberek ébrednek. Amikor engedik, hogy a szeretet mint egy lágy kéz, megsimítva szemüket, eléjük tárjon egy másik valóságot. Az út melyen elkezdtem járni és megtaláltam belső harmóniámat az az emberekkel való foglalkozás, gyógyítás, segítés. Orvosként, a nyugati orvoslást és más kultúrák gyógyító tudását magába foglaló, holisztikus szemlélettel szeretnék segíteni gyógyulni, integrálva a szerzett tudást és a saját intuíciómat. Úgy gondolom, hogy szeretni az embereket és segíteni visszatalálni a tiszta lényükhöz, a legmegtisztelőbb feladat. Hálás vagyok azért, hogy mindezt adhatom. A honlapon keresztül is szeretném megosztani, amit az elmúlt több, mint 10 év alatt tanultam, tapasztaltam, éltem meg és azt ami ezen felül engem azzá tesz aki vagyok.

Az Események-Gondolatok menü pontnál Te is megoszthatod véleményedet, gondolatidat.

Kellemes böngészést és jó utazást kívánok befelé!
Niki